Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Gál Péter, Kuttner György, Nég
2016. május 2.

Magyarok az Európa-bajnokságokon

Az eddig megtartott 52 csapat Európa-bajnokságon 31 alkalommal vettek részt magyarok. Hol, mikor, kik, hány indulóból milyen eredménnyel? Ennek jártak utána a történelem rovat munkatársai, köztük ez alkalommal a jeles esemény egyik gyakori résztvevője, akinek a júniusi budapesti Eb-n is szurkolhatunk.
Fazakas Gergely
2016. április 27.

Az úgy történt – IMP-bajnokság I/B 3. játéknap

Az úgy történt, hogy nem egy vizesnyolcast kaptunk... Az I/B IMP-bajnokság 10. fordulójában Vikor Daniék voltak az ellenfeleink. „Ez a pasi nagyon agresszív” – mondta partnere, Nyúl félhangosan, hogy a paravánon is áthallatszott. Valóban, Danit külön nem kellett biztatni – nyolcból nyolcszor az ellenjátékot kellett gyakorolnunk, ami már eleve nem volt jó ómen, ráadásul mind a nyolcszor én indulhattam, azaz Dani csillogott a felvevőjátékban. Büszkék voltunk szolid vereségünkre, amely jórészt ennek a partinak volt köszönhető.
Gulyás Dániel
2016. április 27.

Magyar Kupa, a bronzérmes szemszögéből

Az idei Magyar Kupa régi/új szervezése (vigaszág, azaz dupla pofon rendszer) számomra szimpatikus, jobb, mint a régebbi változat, amely a K. O.-ból kiesettek számára unalmas svájci meccsekbe fulladt, még akkor is, ha azok végén Pikk vagy Kőr Kupát lehetett nyerni (tavaly nyertünk is Pikket, a döntőben a GAMAX-ot verve, tehát nem mondhatjuk, hogy nem volt színvonal…).
Gulyás Dániel, Bozzai Bence, K
2016. április 23.

IMPulzus – IMP-bajnokság 3. játékhét

Folytatódott az IMP-bajnokság. Ezúttal is egy kicsit visszatekintünk, némi tippelés sem maradhat ki (bár a szokásosnál kevesebb lesz), valamint minden osztályból egy-egy parti is terítékre kerül, legújabb szokásunknak megfelelően. Vágjunk bele!
Gulyás Dániel, Bozzai Bence
2016. április 17.

IMPulzus – IMP-bajnokság 2. játékhét

Megkezdődött az IMP-bajnokság, megvannak az első nap eredményei, és bizony jó pár meglepetés is született. Ha megfordítanánk a tabellát, alig lenne meglepetés, hiszen az I/A-ban a pillanatnyi kiesőzóna hemzseg a bajnokesélyesektől, például Marjai–Szabó, Szilágyi–Zöld, Gulyás–Kotányi vagy Gál–Gellér is inkább az első, mint az utolsó hat között szokott tanyázni. Lássuk tehát, hogyan ment a házi rangadók hete, azaz a körökön belüli küzdelem, és mi várható jövő héten. Minden osztályból helyzetjelentés, jóslás, és az előző fordulóból egy-egy érdekes leosztás is terítékre kerül.
Vikor Dániel
2016. április 17.

A szlemválasztó 5 szan konvenció – Vikor-szlemlicitek VI.

Ez az egyik leghasznosabb konvenció az alkalmi párok számára, de nélkülözhetetlen az állandó párok számára is, hogy mondjunk 5 szant abból a célból, hogy megtaláljuk a megfelelő szlemet minden olyan szituációban, ahol vagy túl magasan kéne színt választanunk egy szlemfelvételhez, vagy választani szeretnénk az adu és a szan közt, vagy úgy érezzük, hogy félrement a licitünk.
Szetei Zsolt
2016. április 16.

Groupama Aréna – A budapesti Európa-bajnokság helyszíne

A Groupama Aréna ad otthont 2016. június 16–25. között a budapesti Európa-bajnokságnak. Ezúton szeretnénk bemutatni az Eb helyszínét. Az Európa-bajnokság csapatbajnoksága két külön helyen, a második és a negyedik emeleten lesz megtartva, gondosan elválasztva egymástól. Az Arénában luxus körülmények között játszhatnak európai legjobbjai. A harmadik emeleten lesz az EBL főhadiszállása, innen irányítják majd (Yves Aubry, Jan Kamras, Eitan Levy, Maurizio di Sacco és Harsányi József) az Európa-bajnokságot. Magyar részről Homonnay Géza lesz jelen, valamint e sorok szerzője és Tibor Tamás mint a magyar szervezőbizottság vezető tagjai. Büszkén jelenthetem be, hogy a versenyen három magyar zsűri is aktívan vesz részt: Hegedűs László, Hoffmann Tamás és Magyar Ádám. Egy adottságaiban hibátlan helyen kiváló verseny van készülőben, amelyet rengeteg magyar szervezői munkával hozunk létre!
Fazakas Gergely
2016. április 11.

Gyors, gyors, lassú, lassú – OPB-döntő

Mintha tánciskolában lettem volna az OPB döntőjének első napján a 22. leosztásában, asztalként csak kapkodtam a fejemet. Megmutatom a lapokat, aztán azt, hogy pár asztalon milyen események ragadták el a résztvevőket.
Gulyás Dániel, Bozzai Bence
2016. április 11.

IMPulzus – IMP-bajnokság 1. játékhét + MK-finis

Véget értek a Magyar Kupa Budapesti ágának mérkőzései, azonban a kupaszezon még nem. Visszatekintünk az utolsó heti eseményekre, valamint az egész szezonra, és tippelni fogunk a Budapest–Vidék összecsapásokra, valamint a végső győztest is próbáljuk célGömbbe venni. A héten kezdődik az IMP-bajnokság, erre is tippelünk (most kivételesen csak az I/A-ban és az I/B-ben, a többi osztályban majd a jövő héten).
Fazakas Gergely
2016. április 9.

Az úgy történt, hogy két rossz partit hoztunk – Magyar Kupa 7. játékhét

A Magyar Kupa rájátszásának utolsó előtti napján (március 29.) mindkét asztalunknak sikerült több gémhibás partit is összehozni. Az egyik bemutatott parti a zárt terem, a másik a nyílt bűne volt.